
2002. október
Tóth
Sándor
Gyermekek horoszkópja: A Mérleg-gyermek |
Tartalom
|
Tisztában vagyok azzal, hogy nincs olyan ember,
aki csupán egy állatövi jegy analógiáit hordozza, mégis azt hiszem, hogy
azok a szülők és gyermeknevelők - óvónők, tanítók, pedagógusok-, akik
ezt a cikket olvassák, közelebb kerülnek azokhoz a gyerekekhez, akik valamely
Zodiákus köntösét magukra öltötték.
A Mérleg-gyermek megértését azzal kell kezdenünk, hogy megvizsgáljuk mi
motiválja a cselekedeteit, viselkedését már kisgyermekkortól. Az a legfontosabb
a számára, hogy szeressék, hogy megfeleljen, elsősorban a szülőknek és
a közeli rokonoknak, majd később kiterjeszti ezt a kört az "ovis" társakra,
osztálytársakra, tanáraira és a baráti körére.
Ő az, aki már kiskorában szeretetreméltó, kedves, örömmel megy az anyukájával
társaságba, ahol a többi kisgyermeket aranyos játszótársnak tartja, akivel
könnyű barátságot kötni. Nem szereti a durvaságot, ezért ha agressziót
tapasztal, akkor visszavonul, és ha a civódás már lecsengőben van, akkor
fellép a békebíró szerepében, ami által középpontba kerülhet.
A szépség és a harmónia keresése már pár évesen is megmutatkozik a kis
Mérlegnél. Ő fogja kiválasztani azt- és természetesen nem egy pillanat
alatt-, hogy milyen ruhát vesz fel az oviba, melyik játékot viszi magával.
Az iskolás korban ez az öltözködési dilemma csak fokozódni fog, hiszen
ott már a szépítkezés rafináltabb formáit is alkalmazni fogja. Ez a szituáció
akkor jelent konfliktushelyzetet a szülőknél, ha késésben vannak, ezért
időt kell biztosítani a gyermeknek ezekre a reggeli szertartásokra: érdemes
fél órával előbb elkezdeni a reggeli készülődést.
A Mérleg-kislánynál még hangsúlyosabb lesz a reggeli szépítkezés, ő már
pár évesen ellesi az anyukájától a sminkelés művészetét és igényt tart
arra, hogy ő is használhassa a rúzst, a szemfestéket és a púdert. (Sőt
olyan esetről is van tudomásom, amikor egy puritán anyuka, aki sosem festette
magát, a tükör előtt találta kislányát, amint az éppen alapozót vitt fel
az arcára.)
A Mérleg-gyermek nevelésében a szidás és a szigorú büntetés nem célravezető
megoldás. Türelemmel és ésszerű magyarázattal többet érhetünk el, mivel-
ne felejtsük el- , ő nagyon szeretné megelégedetté tenni a szüleit. Sose
mulasszuk el a jól megérdemelt dicséretet, amivel jól motiválható. Nála
a látszat sokszor csal, nem magabiztos, sőt néha úgy érzi, hogy nem tud
megfelelni az elvárásoknak, és ezért sok szeretetet és bátorítást igényel.
Azt tanácsolom, hogy olyan iskolát próbáljanak keresni a leendő diák számára-
és tudom, hogy ez nem könnyű feladat a mai társadalomban-, ahol nem a
versenyszellem a domináns, mivel a testi-lelki fejlődésének nagyon fontos
a kiegyensúlyozott, békés környezet. Megcélozhatnak olyan oktatási intézményeket
is, ahol a gyermek ki tudja bontakoztatni művészi tehetségét, szépérzékét.
A társasági élet, a barátok, a szórakozás mindig fontos lesz a számára.
Mivel vénuszi energiákat sugároz, a többi gyermek és természetesen felnőtt
számára is vonzó, nemétől függetlenül.
A Mérlegek problematikája az önmaguk felvállalása, képviselete és elfogadása.
Meg kell tanulniuk, hogy ami az egyik embernek tetszik, az a másikban
ellenérzéseket válthat ki, és szellemi ösvényen haladva, a birtokló érzelmek
átalakíthatók önzetlen szeretetté.
Tisztelt Asztrológus!
"Három éve mentem férjhez és a gyermekem születése óta a férjem teljesen
megváltozott. Bevallotta, hogy megcsal, és amikor azt mondtam neki, hogy
elköltözöm a gyerekkel, akkor közölte, hogy még a lányunk is csak néha
fog neki hiányozni. Megalázónak érzem ezt a helyzetet, és a gyermek miatt
nem tudok dönteni. Kérem, nézze meg, hogy benne van-e a kislány horoszkópjában
a válásunk, és fog-e sérülni, ha apa nélkül nő fel? Ezen kívül azt tapasztalom,
hogy hiperaktívan viselkedik, mit tanácsol, hogyan neveljem?"
Adatai: 2000.12.16., 1 óra 15 perc, Veszprém

Kedves Anyuka!
Házasságának válsága és a történések
miértje az Ön és férje születési képlete alapján lenne megfejthető, ezért
ez ügyben kérem keressen fel személyesen. Abban biztos vagyok, hogy a
válás nem a "jó megoldások" kategóriájába tartozik, csak látszólag...
A házasság felbontása olyan sorseseményeket indíthat el, amelyek fizikai
szinten nehezen megélhetőek. Sajnos, ha javítani akarnak a kapcsolatukon
és együtt akarnak maradni, akkor mindkettejüknek tenniük kell ezért.
A kislány horoszkópjából egyértelműen kiderül, hogy az otthon területén
meg fogja tapasztalni az önfeláldozást vagy áldozattá válást. Ez azt jelenti,
hogy az apának megvan a lehetősége, hogy eltartsa a családot (önfeláldozás),
vagy pedig elhárítja magától a felelősség felvállalását, és elhagyja Önöket
(a gyermek az apa áldozatává válik az otthonban). A levélből ítélve ez
a két fő út valószínű. A negatív oldalról más "lehetőségek" is lennének
az apa részéről (betegség, alkoholizmus, stb.), de remélem, hogy hajlandó
lesz a pozitívabb megoldást választani.
A gyermek horoszkópjában kiemelt bolygó az Uránusz, ezért a gyermekkorához
hozzátartozik a szabadság, függetlenség vagy a kiszolgáltatottság elsajátítása
is, ami sorseseményekben fog jelentkezni, és ezek hozzák meg azt a tapasztalást,
amit be fog építeni a hitrendszerébe (3. házas Merkúr, mint a 9. ház ura).
A képletben fontos tényező a Szaturnusz állása, ami azt mutatja, hogy
a szülöttnek sorsszinten "kötelezően" (karmikusan) meg kell
tapasztalnia azt az igazságot, hogy nincs anyagi biztonság; amit valójában
birtokolni érdemes, az egy jól felépített hitrendszer. Ez azt jelenti,
hogy amihez anyagi szinten ragaszkodik, azt biztos, hogy elveszíti.
A kislány nagyon sérülékeny (Oroszlán Hold), nehezen viseli a kudarcot.
Ha közösségbe kerül, hamar át fogja venni a vezető szerepet; mire a társai
"észbe kapnak", már az ő utasításait fogják végrehajtani. Nagyon fontos
lesz számára, hogy ő legyen a figyelem középpontjában, mindent megtesz
azért, hogy csodálják, meg fogja mutatni, hogy mit tud, nem fél a szerepléstől,
sőt ő lesz az, aki minden esetben a főszerepre pályázik.
Az aszcendense Mérleg, ezért kiemelten fontos számára, hogy szeressék,
mindenáron meg akar felelni a külvilág elvárásainak. A Mars bolygó helyzete
átrajzolja a személyiséget, rendkívüli módon felerősödnek az ösztönös
cselekedetek, az akaratát rá fogja kényszeríteni a környezetére, és természetesen
Önre is, amint ezt már megtapasztalhatta. Ő a kiegyenlítő, békebíró szerepet
az erő oldaláról közelíti meg. Egyben biztos lehet: a cselekedeteiben
mindig az egyenes utat fogja választani. A kislány nyitott, spontán személyiség,
gyors a felfogó képessége, nagy hévvel vág bele mindenbe. Hajlamos könnyen
megunni dolgokat, midig új kihívásokat, játékokat, érdekes kapcsolatokat
keres. Nehezen fejezi be amit elkezdett, állandóan módosít, keresi az
újdonságot és az élet könnyebbik oldalát. Ez azért van, mert tudattalanul
fél a csalódásoktól: könnyebb valami új dologba belekezdeni, mint az előzőt
befejezni. Rendkívül szórakoztató gyermek, és ezt a tulajdonságát felnőttként
sem növi ki. Állandóan kitalál majd valami új trükköt, amivel fel tudja
borzolni az Ön idegeit, és ezt a tulajdonságát a későbbiekben az iskolában
tökéletesíti, felhívva ezzel magára tanárai figyelmét. Kamaszkorától foglalkoztatják
majd az élet "nagy problémái", elsődlegesekké válnak számára a vallás,
hit, filozófia, morál és politika kérdései (   ).
Azt ajánlom, hogy sportoljon (vívás, lovaglás, korcsolya, extrém sportok).
Ne felejtse el már kiskorától felnőttként kezelni, és folyamatosan beszélgessen
vele a problémáiról, mivel igénye lesz erre. Nevelje játékosan, vigye
társaságba és mindig ünnepeljék meg a születés- és névnapját, ahol méltassák
a kislányt egy kis ünnepi beszéd keretében.
Előző cikkünket azzal az ígérettel
fejeztük be, hogy rövid betekintést nyújtunk Sigmund Freud (1856-1939)
bécsi orvosprofesszor munkájába. Freud az álmokkal való tapasztalatait
pszichoanalitikusként szerezte. Fontosnak tartotta, hogy mint pszichoanalitikus
nagy türelemmel és empátiával rendelkezzen, hiszen a páciens csak ebben
az esetben tud megnyílni előtte. Ekkor kerülhetnek felszínre azok az elrejtett
tudatalatti vágyak, melyek segíthetnek megfejteni az álmokat, és ezáltal
segíthet a betegeknek. Álomfejtés (1899) című könyvében mutatja be azt
az
ellentmondásos elképzelését, amelynek értelmében az álmok a vágyteljesítés
rejtett kísérletei.
"Az álom lényegében olyan vágyak beteljesülését fejezik ki, amelyek
túl fájdalmasak vagy bűntudat- ébresztők ahhoz, hogy tudatosan beismerjük
azokat." (1933)
Ezeket az elfojtásokat legtöbbször a személy szexualitásával kapcsolta
össze. Ez az ún. "szexuális elmélete" nagy vihart kevert. A baj csak az
volt, hogy a végén már mindent ehhez, valamint a gyermekkori emlékekhez
vezetett vissza. Sokat lehetne még ezzel foglalkozni, de fontosabbnak
tartom Freud tanítványának, Carl Gustav Jungnak (1887-1961) elméleteit.
Freudot 1913-ig követte, majd létrehozott egy saját iskolát, amelynek
lényege az volt, hogy a freudi tant egyesítette a humanisztikus pszichológiával.
(A Humanisztikus Pszichológiai Társaság 1962-ben jött létre, és magukat
mint "harmadik erőt" hirdették.) Míg Freud a tudatalattit három részre
bontotta: ős-én, én, felettes-én, úgy Jung ezt továbbfejlesztve nagy hangsúlyt
fektetett az ún. kollektív tudatalattira.
személyes tudat
személyes tudattalan
kollektív tudattalan
Jung szerint minden egyes álmunk
a jelenünkkel foglalkozik, és minden egyes alak, aki megjelenik
álmunkban a mi egyik részünk (archetípusok).
Mielőtt rátérnék az archetípusok
elemzésére, szeretném pár mondatban leírni, miből is tevődik össze az
álom:
1. Napi benyomások (elmúlt 3 nap eseményei)
2. Külső ingerek alvás közben (pl. felkapcsolják a villanyt, és azt álmodom,
hogy a szemembe süt
a nap)
3. Napi életkérdések (Ne felejtsük el, hogy az álom mindig a jelenlegi
helyzetnek ad tanácsot.)
4. Gyermekkori emlékek (Olyanok, amelyek érzelmileg nagyon fontosak voltak:
visszatérő álmok.)
5. Kollektív tudattalan (archetípusok)
6. Dimenziók (az álomban teremthetünk is, mert nincs tér és idő ® reinkarnációs
álmok)
És néhány jó tanács a sikeres álmodáshoz, álomfejtéshez:
- fontos az éjfél előtti alvás,
- fontos az ágy mellé készített füzet, toll mert automatikus írással azonnal
le kell írnunk az álmainkat (itt megemlíteném Freud "másodlagos feldolgozás"
fogalmát, ami annyit jelent, hogy később már teljesen máshogy látjuk álmainkat
- a pozitív dolgokat hangsúlyozzuk ki - mint közvetlenül ébredés után),
- altatóval aludni nem jó, mert az meghiúsíthatja álmainkat,
- fontos, hogy miután felébredtünk, ne pattanjunk ki egyből az ágyból,
hanem próbáljunk meg visszaemlékezni az álmainkra.
Ha esetleg nyomaszt bennünket a történet súlyos befejezése, pörgessük
vissza, mint egy videofilmet, és képzeljünk jó véget neki. (Álomfejtésnél
természetesen mind a két, de inkább az
eredeti verziót elemezzük ki.)
(A szimbólumok asztrológiai megfelelőit
az Asztrológiai Iskola című rovatunk előző számában
találjuk.)
Álomszótár
Kedvcsinálónak (a teljesség igénye
nélkül) folyamatosan közlünk szimbólumokat, asztrológiai jelentésükkel
együtt. Ne feledjük, hogy ezek az álmok tartalmáról szólnak, tehát az
álmodó élményeiről, tapasztalásairól, cselekvéseiről - álmában.
A:
- mint betűt, nyomtatva, írva, festve vagy megformálva látni: jó kezdet
a vállalkozásban.
- a kezdetre, az eredetre utal ( )
- a vallásos élettel kapcsolatos kérdések felmerülése is lehetséges ( )
Ablak:
- a külvilággal való kapcsolat ( ,
)
- kilátás a jövőre ( ,
 )
- ha befelé néz rajta: jó lenne megvizsgálni családi és egyéb fontos kapcsolatait
( ,
 )
- nyitott ablak: sok érdekes beszélgetés, találkozás vár Önre a közeljövőben
( )
- szerelmi kalandok és flörtök várhatnak Önre ( )
Abrosz:
Valamit elfed ( ),
és helyette a táplálkozás örömeit kínálja ( ).
Örüljön, ha jó az étvágya, de ez nem fogja kielégíteni.
Ács:
Erősítse meg lelki életének vázát, hogy minden viharnak ellenálljon ( ).
Adó:
Ha szorongó érzés kíséri:
Az adófizetés gondolata lidércnyomásként nehezedik Önre, és az álommal
igyekszik megszabadulni ettől a kínos élménytől, de az álom nem tehet
csodát - szorongásai megmaradnak ( ).
Ha az álom egészének hangulata kellemes:
Jó lelkiismeretre ( ),
esetleg ügyesen kigondolt pénzügyi eseményekre utal ( ).
Ezüstpénzzel fizetett adó: hosszú életkor ( ).
Mások fizetnek adót: káröröm ( ).
(folytatjuk)
Várjuk leveleiket szerkesztőségünk
címére, s a témával
kapcsolatos kérdéseikre szívesen válaszolunk.
Ha tudják a pontos születési időpontjukat, kérjük
küldjék el azt is, az álmukkal együtt.
Takács
Tibor
Nostradamus próféciái |
Tartalom
|
IV.31.
Az éjszaka közepén a Hold a magasba száll,
Az új filozófus tanítványai által furcsa akarattal
a halhatatlanságot keresi .
Szemeit az élvezetekre (a delelőre) irányítja,
kezei a kebleken (a szívén),
míg a testek a tűzre vettetnek.
Az "éjszaka közepén" mindenképpen
kapcsolódik az IC-hez, hiszen az asztrológiában az éjszaka közepét, a
legsötétebb pontot, az ég alja jelezheti. A következtetésem az, hogy olyan
képletnek kell lennie, ahol a Hold vagy az IC-n áll, vagy az IC ura, és
így jelenik meg a kapcsolatban. A "Hold a magasba száll", feltételez valamilyen
levegős analógiát, ez esetleg lehet a
a -ben.
De ha az analógiákat is figyelembe vesszük, a "magasba száll", az MC,
az ég közepe is jelentheti, vagy akár a Bak jegyének analógiái. Azonban
tudni kell, hogy a Hold sohasem lehet a kiindulás alapja, hiszen túl gyors
járású ehhez.
A második sor volt az igazán élvezetes fejtörő. Az "új filozófus tanítványai",
volt az a kérdés, amit alapnak tekintettem. Nyilvánvalóan a filozófia,
a hit, a Nyilas jegyére mutat, a kérdés igazából a bolygó volt. A két
lehetséges jelölt, a Jupiter és a Szaturnusz. A Jupiter a Nyilas jegyének
ura, emiatt ezt elfogadtam. Ráadásul megjelenik a keresés, ami Merkúr
analógia, Szűz és Skorpió jelentéstartalommal. A

esetén a Szaturnusz a Vízöntő jegyének uraként jelenik meg, így hozta
az "új" analógiáit is. Olyan időpontokat kerestem, amikor a horoszkópban
ez jelenik meg. Az "akarat" egyértelműen a Mars analógiái, de mi lehet
a "furcsa". Talán kézenfekvő lenne a  ,
de ebben az esetben minden a vízöntőséget erősíti, és ezt túl egyszerűnek
éreztem. Abból indultam ki, hogy ha a Marsról beszélünk egyértelműen a
Kos jegyére gondolunk. Ha meg akarjuk különböztetni, mint a Skorpió jegyének
urát, akkor esetleg elfogadható a kifejezés, főleg a fordítás esetleges
finomságai miatt. Még inkább megerősített ebben a következő rész, mely
a halhatatlanságra utal. A halhatatlanság akkor lehetséges, ha a tudat
számára nem ér véget az élet. A tudat analógiája a Naphoz kötődik, míg
az élet szimbóluma a Mars. A halál és elmúlás jegye a Skorpió. Feltételezésem
a    vagy
esetleg a 8. ház analógiája.
"Szemeit a delelőre irányítja", ez a szemek miatt a Nap és a
Hold analógiái lehetnek. A delelő pedig ismételten az MC lehet, hiszen
az asztrológiában itt az ég közepe, itt delelnek a bolygók. Ennek megfelelően
ehhez mindkét bolygónak köze kell hogy legyen.
"Kezei a szívén", számomra egyértelmű szimbólum. A kezek a Merkúr
analógiái, míg a szív a Nap társa lehet. Így ennek a két analógiának kell
találkoznia.
"A testek a tűzre vettetnek", a test az anyag halálát ígéri.
Az analógiák között a Vénusz testesíti meg az anyagot, míg az elmúlás
a Skorpió és Mars analógia. Ezek után foglaljuk össze amit feltételeztünk:
 
  
az MC fényszögben a  
 
 

kapcsolat
 
kapcsolat
Ennek alapján kerestem a történelemben
olyan eseményt, amely ilyen horoszkópot mutathat. A következőt találtam:
1517. október 31. 18 óra, Luther Márton kitűzi kiáltványát a wittenbergi
vártemplom falára. Ez új hitet és vallást indít el Európában és halhatatlanná
válik. Igazából nem Luther lesz az, aki a lavinaszerű változást hozza,
hanem követői. Elindul a reformáció és ezrek mennek a halálba az új hitért.
Takács
Tibor és Dr. Csíder Erika
Az asztrológia és a homeopátia kapcsolata |
Tartalom
|
Cuprum (réz)
A réz vörös színű, nagy sűrűségű, jól megmunkálható fém. Nagyon jól vezeti
a hőt és az elektromosságot, e tulajdonságai alapján elektromos vezetékek,
elektródák, kazánok, üstök készítésére használják. Nevét Ciprus szigetéről
kapta, még az ókorban.
A fémréz a homeopátiában gyakran alkalmazott szer olyankor, amikor a kiütések
vagy váladékozások elnyomása miatt, a betegség folyamatai befelé irányulnak.
A Cuprum típusú személyiség ideges, nyugtalan, olyan dolgokat mond, amit
nem akar. Szélsőséges hangulatkitörések jellemzik: velőtrázó sikolyok,
heves zokogás, nevetőgörcs. Általában fél a társaságtól, kerüli az embereket,
fél attól, aki túl közel akar kerülni hozzá. Változó hangulatok jellemzik.
Bőbeszédű majd szótlanná válik, engedékeny majd makaccsá válik. Szellemileg,
tompa és élénkebb periódusok váltakozása jellemzi. Ha egyensúlyából kibillen,
könnyen elveszti önuralmát, ilyenkor dührohamok jelentkeznek viselkedésében.
Ebben az állapotában előfordul, hogy meg akar harapni másokat, ütlegel,
széttépi a tárgyakat.
Betegségei leggyakrabban a különböző szervek görcsös állapotaiban jelentkeznek.
Például a végtagokban jelentkező izomgörcsök, szájzár, velőtrázó sikolyok,
epilepsziás rohamok.
 
Az asztrológiában a réz, a Vénusz féme. Mikor ezeket az analógiákat vesszük
sorra, a betegségképek is megjelennek. A bőrön jelentkező elváltozások,
a váladékozások mind ide sorolhatóak. Ebben a szimbólumban megjelennek
azok a problémák, melyek az önelfogadáshoz kapcsolódnak. A személyiségnek
fel kellene tudnia vállalni önmagát. Mindent megtesz, hogy szeressék,
kerüli az ütközéseket. A sors azonban bebizonyítja, hogy ez nem lehetséges.
Vagy képes önmagát adni, és így azok az emberek közelednek, akik ezt elfogadják,
vagy örökös szerepjátékra kényszerül, ami csak egy ideig tartható, majd
a személyiség összeomlik és betegséggel válaszol. Az elfojtások, a belső
feszültségek görcsössé teszik az embert, mely testi tünetekkel válaszol,
amely fizikai szinten is görcsökben jelentkezik, mint az epilepszia.
1974.05.29.4h 6 Bp.,nő

A képletben is jól látszik az alapprobléma.
A szülöttet fiúnak várták, emiatt a női identitás, amit a Hold és a Vénusz
képvisel, sérült. Folyamatos görcsös igyekezet a megfelelésre, egyre reménytelenebbé
válik. A Mars, Vénusz és Uránusz jelzi a feszültség kicsúcsosodását. A
megoldást a betegség az idegrendszeren keresztül találja meg, a Merkúr
és a Szaturnusz alapján.
Lilium Tigrinum (tigrisliliom)
A liliomfélék az egész világon elterjedtek, a mi földrajzi szélességünkön
mindig lágy szárú, többnyire hagymás, ritkábban gyöktörzses évelő növények.
Nyugodtan nevezhetjük őket a virágoskert arisztokratáinak. Szinte minden
színben pompáznak, kivéve talán a kéket és a feketét. A legtöbb fajta
este válik illatossá.
Homeopátiás szer az egyik nálunk is előforduló fajtából, a tigrisliliomból
készül. Különösen nőgyógyászati problémákkal küzdő nőknél használatos
szer.
Az ilyen állapotban lévő ember mindig siet, ideges. Csípős megjegyzéséket
tesz, lehangolt, szexuális beállítottságú. Hiábavaló dolgokat tesz, hajlamos
az átkozódásra és a verekedésre. Retteg az elmebajtól és attól, hogy gyógyíthatatlan
beteg. Szereti a pompát, vad és őrült érzelmei vannak. Hajlamos a sírásra,
de nem szereti, ha vigasztalják. Állandóan elégedetlen, irigykedő. Mindig
siet, de nem tudja miért. Mondani akar valamit, de nem mer megszólalni,
nehogy rosszat mondjon. Nagyon el kell foglalnia magát, hogy elfojtsa
szexuális gondolatait. A szexuális izgatottság és vallásos gondolatok
váltják egymást a fejében. Magányosan tűnődik a problémáin, de társaságban
javul az állapota.
Betegségei általában a vénás keringést és a női nemi szerveket érintik.
 
Az asztrológiában a liliom a Hold és a Vénusz analógiáit képviseli.
Ennek megfelelően nagyon erősen érzelmi beállítottságú, mindent így közelít
meg. Ez gyakran szélsőségessé teszi, amely felerősítheti a szexualitást
és az agressziót. Megjelenik a félelem, hogy szükség van-e rá, és emiatt
akár a liliom, a személyiség is kész a csábításra. Ezzel nehezen szembesül,
és ezért bizonytalanná válik, akár érzelmi zsarolásra is kész. A testi
tünetek gyakran feloldják a gátakat, megadják a lehetőséget a visszavonulásra.
Ilyen lehet a petefészekciszta is.
1962.10.2.8h 36 Bp.
A horoszkóp egy olyan lány képletét mutatja, akinek a Skorpió Ascendens
egy szenvedélyes személyiséget hoz. A Vénusz mutatja az igényt a testiségre
és a szerelemre. A Hold jelzi, hogy az érzelmi kötődés így nagyon erős
lesz. Megjelent a vágy a gyermekre, de a félelem hogy nő marad-e, ezt
megakadályozta. És így ezen a területen csalódásokat mutat a Neptunon
keresztül. Az illúziók felerősödése, az érzelmi naivitás jelenik meg.
A csalódások hatására egyre keserűbb és magányosabb lett. A félelmei gyakran
támadóvá tették. Hogy ne kelljen kudarcaival szembesülnie, először gyulladások
majd ciszták jelentek meg, ez gátolta a termékenységét és végül jött a
daganat, mely a petefészek kivételéhez vezetett. Így oldotta fel a konfliktust
az anyasága és nőiessége között. Már nem lehetett anya.
Ignatia (Ignác bab)
Az Ignác babból készült homeopátiás szer.
Az Ignatia típusú ember általában túlérzékeny és ideges. Erősen érzelmi
beállítottságú, hajlamos a melankóliára, a töprengésre, sóhajtozásra.
Gyakran élvezi a saját szomorúságát, néha azonban dühös emiatt magára.
Egyedül akar lenni, amikor sír. Ilyenkor hangosan zokog. Általában tehetséges,
kifinomult ember, kifelé sokszor erősnek mutatkozik, belül azonban szenved.
Örül, ha mások előtt hisztériázhat, jelenetet rendezhet, vagy pánikot
okozhat.
Betegségei általában bánat hatására alakulnak ki, legfőbb kiváltó ok a
szerelmi bánat, csalódás illetve a gyász.
Tünetei ellentmondásosak, változékonyak. Gyakoriak az idegrendszer görcsös
megbetegedései, merevséggel, rángatózással, remegéssel.
 
A bab az asztrológiában a Vénusz és a Merkúr
analógiáit képviseli. Ennek megfelelően folyamatosan jelen van a kettősség,
mely nem tud dönteni az érzelmi és az értelmi megközelítés között. Szeretne
kapcsolatokat létrehozni, de fél a visszautasítástól. Várja, hogy mások
maguktól vegyék észre, keressék vele a kapcsolatot. Máskor befelé fordul,
a Merkúr visszahúzódik, akkor megjelennek az illúziók, a gondolkodás ködös
lesz. Mikor erre figyelmeztetik hisztérikussá, agresszívvé válik.
1967. 05.02.16:40, férfi

A személyiség nagyon erősen vénuszi,
hiszen Mérleg az Ascendens és Bika a Nap. A horoszkópban az ellentétes
analógiákat az Ikrek Vénusz és a Bika Merkúr mutatja. Mind a két analógia
a problémáról, a kétségekről szól. Ragaszkodik a kapcsolataihoz, de folyamatosan
változtatni akar. Ő úgy gondolja kedvére váltogathatja kapcsolatait, de
ezt mások nem tehetik meg, mert erre hisztérikusan reagál. Nagyon féltékeny,
de önmagára nézve a hűség nem kötelező. A személyiség akkor omlott össze,
mikor kiderült, a feleségének viszonya van. Képtelen volt feldolgozni,
hisztérikusan próbálta visszaszerezni párját. Egyre agresszívabbá majd
letargikussá vált.
lap tetejére
|